Sziasztok !
Kezdeném a szokásos bocsánat kéréssel és megfogadom, hogy többé nem ígérgetek !
Szóval sajnálom, hogy megint több mint két hónapja nem írtam semmit.
Mondanám, hogy sok volt a dolgom, elfoglalt voltam és nem volt időm, de nem akarok hazudni. Egyszerűen nagyobb hangvételű bejegyzést akartam írni, de arra nem volt hangulatom és kedvem szinte soha, így inkább úgy döntöttem, hogy ha van egy kevés időm, akkor inkább több kisebb bejegyzést írok éppen arról, ami eszembe jut.
Jelenleg arról szeretném pár sort "papírra" vetni, hogy mi van velem mostanában. Nem lesz semmi szakma benne.
Mint talán már korábban írtam, November 7.-én megnyitott a Mammut II 4. emeletén az új Lite Wellness club (a 3. Lite). Még nyáron azzal a célzattal vettek fel, hogy a Mammutban nyíló teremben fogok dolgozni, így itt már teljes állományú személyi edzőként dolgozom, persze mellette - mint mindenki másnak - teremedzőként is dolgozom heti 1-2 alkalommal.
A teremről hirtelen annyit, hogy szépen lassan fejlődik, vannak hiányosságai amiket igyekszik a vezetőség pótolni. Sajátoménak érzem, jobban mint a Lite 2-őt.
A kardió részleg mellett itt van egy (úgy nevezett) Purestrenght (szabad súlyzós) részleg is, ahol inkább a testépítő jellegű vendégek is megtalálják a számításaikat.
Van külön stretching termünk is (vendégekkel leginkább itt dolgozom), ahol nyugodtan tudsz bármely szabad testsúlyos gyakorlatokat is végezni. Természetesen vannak gépek is és minden egyéb kiegészítő eszköz amire csak szükséged lehet.
Wellness részlegünkön van Finn szauna, gőzfürdő (jelenleg még nem üzemel), infraszauna, jégkabin...
Jó kis terem lesz ez (már most is az) ahogy szépen lassan készülnek el a dolgok.
Nyitás óta meg kell, hogy mondjam, nem tódulnak az emberek személyi edzésre. Nem aggódom, év vége van, lassan karácsony, az embereknek nem erre van pénzük.
Jelenleg 1 állandó vendégem van, egy reményeim szerint jövő héten kezd, egy pedig boka sérülése miatt még nem tud jönni. Elvagyok, nagyon jól érzem magam és eddig csak pozitív jelzést kaptam, nem csak a vendégek részéről, de a vezetőktől is !
Tetszik ez a világ ! Remélem hamarosan dugig leszek edzésekkel.
Link a profilomról névsorrendben van (még nem végleges, hamarosan jön a profi kép és adatok):
www.litewellness.hu/hu/lite-mammut/szemelyi-edzes/szakmai-csapatunk/
Nagyon sokat edzek, ezzel nincs probléma. Nagyon élvezem az edzéseimet is.
Jeleneleg 94-96 Kg körül mozgok, néha, ha megengedek magamnak egy - egy csaló napot étkezés szempontjából, akkor felkúszik 96-97Kg-ra a mérleg, de utána egy napon belül ismét vissza áll a rend.
Most nem annyira veszem szigorúan a táplálkozásomat (most toltam be egy pizzát, igaz csak kb 20cm volt és saját magam tettem rá az összetevőket, de ettől még fehér lisztből készült), amúgy is tél van, karácsony is közeleg és annyit edzek, hogy szinte bármit megehetek. Heti 3-4 foci (ebből két meccs), 2 crossfit edzés, 1 squash, szóval van bőven ahol elégetem a kalóriákat. Emellett gyakran edzek bent is egy egy megtartott edzésem után, vagy teremedzőség után.
Nem felejtettem el a 2 bejegyzéssel ezelőtti címszavakat sem, idővel pótolni fogom !
Ha valakit érdekel, az egyik vendégemnek most állítottam össze egy táplálkozás alapjai dokumentumot amit ma reggel dobtam össze 7 oldal lett. Még kiegészítem, de lényegében benne van minden nagy vonalakban. Tápanyagok felbontása, vitaminok, ásványi anyagok, edzés előtt, edzés utáni étkezés ajánlott ételekkel...stb. Tényleg mindent beleírtam.
Még ki fogom egészíteni, de ha valakit érdekel, vagy nem tud eligazodni a táplálkozás furcsa útvesztőjében, szívesen elküldöm neki. Írjatok, ha kell !
De ha van kérdés, itt is szívesen válaszolok !
Egyenlőre mindenkinek kívánok Békés, Boldog Karácsonyt és Újévet !
Hamarosan jelentkezem.
Üdv és kitartás, Ádám